Kötött kedvenceink 2012/Ősz

magazin3_1

Kedves Olvasóink,

ismét elérkezett a szeptember, bár a nappalok még igen melegek, esténként már jólesik egy meleg kardigánba, kendőbe beburkolózni. A hűvösebb évszak megjelenése egyúttal azt is jelenti, hogy többet tartózkodunk otthonunkban, így több időnk jut kedvenc hobbinkkal is foglalkozni. Bár az igazán lelkes kézimunkázók egész évben dolgoznak valamilyen remekművön, az őszi-téli szezonban még olyanok is kedvet kapnak a kötéshez-horgoláshoz, akik jó pár éve nem forgattak kötőtűt a kezükben, vagy éppen a sok-sok szép fonal és megvalósult modell láttán most engednek a csábításnak. Sokan úgy érezzük, hogy az elhatározás már megvan, el is döntjük milyen modellt szeretnénk készíteni, mégis hiányzik az „ihlet”.

Ehhez szeretnénk néhány ötletet, inspirációt adni. Mint már Facebook oldalunkon is megírtuk, örömmel jelenthetjük, hogy megérkezett a KÖTÖTT KEDVENCEINK őszi száma.
A magazint a nagyobb CBA, COOP, REÁL, SPAR, TESCO, INTERSPAR üzeltekben, a SHELL benzinkutaknál és az INMEDIO és RELAY üzletekben, valamint újságágárus standoknál lehet megvásárolni.
Kedvcsinálónak bemutatjuk a magazin képanyagát a cikk alatt.
Mivel szeretnénk még az idén egy kifejezetten téli lapot is kiadni, ebben a füzetünkben elsősorban az átmeneti időszakra készült kötött modellek közül válogathatnak. A bemutatott modellekhez szükséges anyagok nagy részét webshopunkban meg is vásárolhatják.
Ismét 1000 FT-os, az év végéig beváltható kupont találhatnak a magazinban. Egy újabb jó hír, hogy lapunkra itt az oldalon már elő is tudnak fizetni! A négy szezonális lapszámon kívül két különszám megrendelésére is nyílik lehetőség, ezekben a füzetekben a kötött-horgolt modelleken kívül egyéb kreatív technikával készült tárgyakat is bemutatunk.

Webshopunk a megszokott módon ismét új fonalakkal bővült, a remek újdonságok közül kiemelném az Argentina Color és Frilly sálkötő fonalakat, az Elements mix, Soft Tweed és Aventica Supreme gyapjúkeverékeket.
Catania fonalakciónk olyannyira sikeres volt, hogy a jövőben folyamatos akcióval fogunk Vásárlóinknak kedveskedni! Érdemes tehát folyamatosan a webshopot figyelni ill. hírlevelünkre feliratkozni!

Mindenkinek kellemes böngészést kívánok és jó szórakozást a munkához!
Szilvi

magazin3_2 magazin3_3 magazin3_8 magazin3_7 magazin3_6 magazin3_5 magazin3_4 magazin3_13 magazin3_12 magazin3_11 magazin3_10 magazin3_9 magazin3_18 magazin3_17 magazin3_16 magazin3_15 magazin3_14

Hasonló írások