Ez a fekete azsúrmintás pulóver a sötétkék csipkepulóver „testvére”, hiszen ugyanolyan alapanyagból, hasonló technikával készült. Nem véletlenül, mert nagyon megszerettem a sötétkéket, és szerettem volna a fonalból további ötleteket és mintákat megvalósítani, hasonló stílusban.
Az áttört középső minta, mely engem egy finom ötvösmunkára emlékeztet, egy régi mintagyűjteményből származik. Elkészítése meglepően egyszerű, ráhajtások és összekötések kombinációja, melyet fordított szemek, illetve a közepén futó sima szem tesz plasztikussá.
A középrészt két oldalról keretező csipkeminta 4 szemből áll, 4 soronként ismétlődik: az első sorban két szem simán összekötése után 1 ráhajtás, majd két sima, míg a harmadik sorban 2 sima, 1 ráhajtás majd két szem áthúzva összekötése ismétlődik (a visszáján a szemeket úgy kötjük, ahogy mutatkoznak, a ráhajtást fordítottan). A lyukmintákat 3-3 fordított szem által közrefogott sima szem választja el, harmonizálva a középső mintával.
Az ujját is ugyanez a minta alkotja, háromnegyedes hosszúságban. A dús mintázat nem igényel különleges szélmintát, így mind a kezdés, mint a nyakkivágás, illetve az ujja passzé néhány sor lustakötés.
A pulóver 20 dkg selyem-gyapjú keverék csipkefonalból készült, 4-es kötőtűvel. Hossza 55 cm, bősége 41 cm (de a minta és a fonal miatt rugalmas).