kötött csavart mintás pulóver

Lana tollából – Lila pulóver hasítékokkal

kötött csavart mintás pulóver

A 2018-as év színe az ultraviola, újra megjelenhetnek tehát a lila pulóveres hölgyek!

Ez a modell nemcsak színében, de mintájában is különleges, hiszen a csavart mintát hasítékok bolondítják meg.

Az elkészítéséhez 70 dkg lila színű merinói gyapjú-pamut keverék fonal, 4-es kötőtű, segédtű és horgolótű szükséges. Hossza 60 cm, bősége 43 cm.

A csavart mintához először 6 szemet jobbra csavarunk, azaz 3 szemet segédtűn a munka mögé helyezünk, 3 sima, majd a segédtű szemei szintén simán lekötve. Ezután a következő 6 szemet balra csavarjuk, tehát az első 3 szemet segédtűn a munka elé tesszük, 3 sima, majd a segédtű szemei simán. A csavarásokat minden 6. sorban ismételjük.

kötött minta

A hasíték 5 szemre készül, a csavarást megelőző színe sorban 4 szemet simán leláncolunk, majd a visszája sorban a megmaradt 1 szemet a csavarás utolsó szemével fordítottan összekötjük, ezt követően pedig ebből 5 új szemet szedünk fel (ehhez meg kell fordítanunk a munkát a színére). 6 soronként ismételjük.

Az elejét és a hátát 138 szemmel kezdtem, és egyenesen kötöttem a mintával. Az első három csavarás közé nem került hasíték, akárcsak az ujjakon. Az összeállítást követően a nyakkivágást 5 kör lustakötéssel fejeztem be, míg az alját és az ujjak kezdőszemeit körbehorgoltam 2 kör rövidpálcával. Ennek során ügyeltem arra, hogy a kezdő csavarások szemeit kicsit összehúzzam, így szépen illeszkedik a minta többi részéhez.

Hasonló írások

Írd meg hozzászólásod