Lana tollából – Narancssárga csipkepóló

Bár a nyár derekán már túl vagyunk, talán még nem késő elkészíteni ezt a csipkés pólót, mely élénk színével a napsütést idézi, de megfelelő aláöltözettel hűvösebb időben is feltűnő megjelenést garantál.

A régi kedvenc Egypto Cottonból készült, melyből a most divatos rövid fazonhoz elegendő volt 3 gombolyag, de Cataniát vagy más, vékony pamutfonalat is használhatunk, 3-as kötőtűvel.

A csipkeminta egyik része 9 szemre készül, az első és az utolsó 3 szemet simán összekötjük, köztük pedig 1 ráhajtás és 1 sima szem ismétlődik 3-szor. A következő 3 sor simakötéses (azaz a színén sima, a visszáján fordított szemek, a ráhajtásokat fordítottan kötjük le), majd újra az 1. sorral folytatjuk, és a 4 soros mintaegységet ismételjük.

A másik része, a lyukminta 4 szemes mintaegységből áll, 2 soronként ismétlődik, mind a színe, mind a visszája sorban összekötéssel és ráhajtással. Az 1. (színe) sorban 2 sima, 1 ráhajtás, 2 szemet áthúzva összekötünk, a 2. (visszája) sorban 2 fordított, 1 ráhajtás, 2 szemet fordítottan összekötünk.

Kezdésnek néhány sort kötünk lustakötéssel, majd a csipkemintát folyamatosan ismételjük, az eleje és a háta, valamint az ujjak közepén 4 szemet 6 soronként balra csavarunk.

Végül a nyakkivágást körbehorgoljuk 1 sor rövidpálcával, minden második pálcára 3 láncszemes pikót készítünk.

Hasonló írások

Írd meg hozzászólásod