Lana tollából – Tojáskosár

borítókép_tojáskosár_hatter

A modell eredeti leírása az Ötletbazár című magazinban, és a Kötött kedvenceink legfrissebb, 2017/2. számában jelent meg, én egy kicsit változtattam rajta, felhasználva egy másik, Coats által közzétett leírást is, a kis horgolt nyuszihoz és csibéhez.

A kosár viszonylag gyorsan elkészíthető, már csak azért is, mert a spirális horgolásnál muszáj folyamatosan számolni, így hamar megvagyunk a 10 körrel. Akinek úgy könnyebb, eltérő színnel minden kör első szemét megjelölheti. Bár a leírás 3-as horgolótűt ajánl, én 2,5-össel dolgoztam, az átmérő így lett 18 cm.

A kosár – a színeken kívül – annyiban tér el a leírástól, hogy csak egy réteg készült az aljából, ez bőven elég egy asztaldísznél, illetve az oldalán – mivel elfogyott a jádeszínű fonalam – a koszorúból megmaradt világoszölddel fejeztem be, utolsó sorként a jól ismert legyezőmintával.

FÁZISFOTÓ_tojáskosár_hatter

Az oldalára varrt horgolt tojások szintén Catania fonalból készültek, ez remek módja lehet a színben hozzáillő maradékaink felhasználásának! A nyuszi és csibe leírása pedig innen érhető el (angol nyelven). A szemeket nem hímeztem, hanem kis fekete gyöngyöket varrtam fel.

NYUSZI ÉS CSIBE_hatter

Bár a díszítés befejezése után a legyezőminta már nem érvényesül annyira, szerintem így is aranyos és vidám lett!

KÉSZ KÉP 1_tojáskosár_hatter

KÉSZ KÉP 2_tojáskosár_hatter

 

Hasonló írások